Mára teljesen természetessé vált, hogy a párok egy gyönyörű, a személyiségükhöz és a közelgő eseményhez leginkább illő meghívó formájában tudatják hozzátartozóikat és barátaikat arról, hogy hamarosan egybekelnek. De hogy hogyan is alakult ki ez a hagyomány, erről szól a mai bejegyzésünk.
Az esküvői meghívók története három évszázadra nyúlik vissza: a 18. század elején szokássá vált azok rendszeres használata. Az angol és francia arisztokraták különböző képeslapokkal hívták meg az embereket az akkoriban divatos társadalmi eseményekre. Na de ezen képeslapokat természetesen nem az arisztokrácia tagjai vagy adott esetben az uralkodók írták meg, hanem titkáraik vagy esetenként komornyikjaik kapták meg e nemes feladatot. A szép kézírás nyilvánvalóan feltétel volt a „munkakör” betöltésénél és annak használata még a nyomtató feltalálása után is dívik; ma is gyönyörű gesztusnak számít a kézzel írott (vagy kézírást imitáló) meghívók használata e jeles esemény kapcsán.
Mit tartalmaztak a régi meghívók?
Eleinte egy festő által az ifjú párról készített képet is tartalmazott a meghívó, később a technika fejlődésével ezt fényképre cserélték. A benne található szöveg nagyban hasonlított a mai, modernebb szövegre. A szöveg tekintetében – hiába is múltak el mindeközben évszázadok – sok változás nem fedezhető fel: az akkori időkben is szokás volt megjelölni a szertartás pontos dátumát valamint annak helyszínét. Ezeken kívül feltüntették természetesen a menyasszony és a vőlegény nevét valamint elérhetőségeiket. A legnagyobb különbség talán annyi, hogy ezeken a régi meghívókon nyomtatva szerepelt a meghívandó vendég neve is; bár újabban sokan követik újra ezt a hagyományt, még személyesebb keretet adva a közelgő eseménynek.
Az esküvői meghívók átadásának szokása
Két-három évszázaddal ezelőtt kézzel készített borítékba helyezték a meghívót, melyet viasszal pecsételték le. Ezeken a kézzel készült borítékokon volt feltüntetve a család címe, ahová a meghívót a szolgálók vitték el, hiszen a postai szolgáltatás kialakulása előtti időkben járunk. Mivel az ezzel megbízott szolgálónak minden időjárási körülmény közepette kézbesítenie kellett a meghívót, az eredeti, kézzel készült borítékon kívül még egy plusz, védő borítékkal is óvták azt. Ez az úgynevezett védőboríték praktikus célt is szolgált: ezen keresztül utasították a meghívó kézbesítőjét. Ezen kézbesítő feladata volt az is, hogy a meghívót ebből a védőborítékból kivegye átadáskor, valamint azt is meg kellett várnia, míg a meghívót elolvassa a címzett és arra válaszol is, hiszen a válasszal kellett visszajutnia megbízójához, miszerint a meghívott részt tud-e venni az eseményen avagy nem.
A meghívó előtti időkben a meghívások nagy része elsősorban szóban történt és ennek a végtelen egyszerű oka az volt, hogy nem mindenki tudott olvasni és a ceremóniával kapcsolatos információkat a falu kisbírója hirdette ki.
Hozzá kell tennünk, hogy ezekben az időkben csak a nemesi családoknál volt elterjedt, hogy kézzel írott esküvői meghívót küldjenek, így a legtöbb esetben a családi címer is megjelent azon. Ezen jelkép nemcsak díszítésül szolgált:a meghívott vendégek ennek köszönhetően könnyedén azonosítani is tudták a kézfogóra készülő családot, illetve annak lakhelyét is.
Az esküvői meghívók történetének különös érdekessége az a papír zsebkendő, amelyet annak idején szokás volt mellékelni minden darabhoz. Mivel az elkészült fémgravírozott munka könnyen bekoszolódott, ezért ennek megakadályozásának érdekében egy kis darab zsebkendőt tettek a papír és a meghívó közé. Ezt a praktikus hagyományt megőrizték a későbbi időszakokban is.
A merített papírra, kalligrafikus írással, kézzel készült borítékban átadott esküvői meghívók ma reneszánszukat élik: a nemesi címereket ugyan felváltotta a menyasszony és a vőlegény monogramja, de a boríték lezárásául szolgáló viaszos pecsét, a régi időket idéző bojt és masni egyaránt megtalálható rajtuk. Kizárólag romantikus lelkeknek;) Bővebb információt itt találsz: weddingbybloomdesign.hu
