1. Szakrális esküvő:
Indiában az esküvői szertartás vallási jellegű, nincs külön polgári ceremónia. Minden egybekelésnek spirituális jellege van: ettől lesz az ifjú pár ígérete sokkal komolyabb, szentebb. Létezik egy úgynevezett tűzceremónia, amelynek elvégzése után a pár testileg és lelkileg egyaránt tiszta állapotban járul az oltárhoz. De nemcsak a tűz, hanem a víz is komoly szerephez jut a szertartás során: hisz az imák mellett a rituális fürdés is elmaradhatatlan, melynek során nem csak a testet, de az elmét is tisztítják.
Az esküvő előtti hónapokban a házasulandó pár kiemelten figyel a böjtök betartására és az előírt vallásos folyamatok végzésére. A menyasszony- férjét és családját is megelőzve – először Isten színe elé járul: a földi életükben a hívő indiai emberek ugyanis igyekeznek az Úr kedvére tenni és nemcsak saját vágyaik szerint cselekszenek.
2. Előnyös cselekedetek:
Indiában úgy gondolják, hogy a házasság jellegét elsősorban maga az esküvő, a házasság napjának körülményei határozzák meg, ezért az ifjú pár igyekszik ezt a napot szép körülmények között, teljességben, bőségben megélni. Ahhoz, hogy áldásokat kapjanak egybekelésükre, a pár és az örömszülők egyaránt igyekeznek kedvében járni a népes vendégseregnek, napokon át finom ételekkel és italokkal, de a hagyomány része az is, hogy ilyenkor bőségesen megetetik még a szentként tartott teheneket is. Az adományozás is kedvező cselekedet: az esküvő napján egyes párok papoknak adnak adományokat, míg mások a körülöttük élő szegényeknek adományoznak, vagy éppenséggel bőséges ételt osztanak nekik.
3. Kerülik a csupasz fehéret:
Indiában az esküvői szárik színe vörös és arany, ez a bőség, gazdaság, boldogság és a ragyogó tűz színe. A menyasszonyt gazdagon fel is ékszerezik, valamint virágokkal díszítik: így is magukhoz hívva az áhított bőséget. Az esküvői ceremónia része, hogy gabonát és gyümölcsöket ajánlanak a szent tűzbe, innen is a hagyomány, hogy rizst, vagy Európában búzát dobnak az esküvőn az ifjú pár felé.
4. A menyasszony édesapjának szerepe:
Míg nálunk az a bevett szokás, hogy az ifjú pár együtt vonul oltár elé, keleten él a hagyomány, hogy a leány kezét apja, vagy ha ő már nem él, egy idősebb férfi rokon vagy fiútestvér adja a vőlegény kezébe. Ennek oka a társadalmi hagyományban keresendő: egy nő sohasem létezhet menedék nélkül. Egy leányra valamely férfi családtagnak mindig kötelessége felelősséget vállalni, a leány pedig lehetőség szerint követi a menedéke javaslatait, kéréseit az életben.
5. A tisztelet kifejezése:
„A házasság valójában egy közös együttműködésen alapuló kötelesség, amelyet a lelki fejlődés érdekében a hiteles szentírások határoznak meg.” – írják a védikus szentírások. Ez a kötelesség csak a legnagyobb tisztelettel végrehajtható, ezért az esküvő jelképes elemei közé tartozik az egymás iránti megbecsülés kifejeződése. A férj menedéket ad a feleségének, ezért cserébe a feleség igyekszik követni férje útmutatásait. A férj biztosítja családja védelmét és megélhetését, a feleség pedig az otthon kényelméért és a gyermekekért hoz napi szinten áldozatokat. A két fél ezért tisztelettel adózik egymásnak, amelyet a menyegzőn igyekszenek kifejezni egymásnak, pl. egymás körbejárásával, és megajándékozásával.
6. Házassági horoszkóp:
A védikus, indiai kultúrában a nehéz társadalmi elvárások mellett egy nagyon fontos elem, hogy az ifjú pár horoszkópját már az eljegyzés felmerülésekor elkészítteti a család. Ebből kiderül, hogy a két személy mennyire jól tud együttműködni a hétköznapok során, hol passzolnak és az élet mely területén lehetnek nehézségeik. Ha az összeillőség gyenge, akkor fennáll a veszélye, hogy a két fél nem óhajt együtt élni egy életen át, így a házasságot inkább nem javasolja a felkért asztrológus.
